| Note | Igen-igen, rejtélyek. Nem a szenzáció kedvéért, hanem a dolog természetéből fakadóan. Mert a história – csakúgy, mint a mindenkori jelen – mindig titokzatos és rejtélyes. De legalábbis ködös. És ahol nem látunk tisztán, ott a logika, a fantázia, még inkább a megérzés, az intuíció segíthet. Vagy viheti tévutakra a kutatót. Száraz Miklós György nem tudós, nem kutató. A szépíró – akit eddig inkább regényei kapcsán ismertünk – csak szereti…, s tegyük hozzá, érzi is a történelmet. Azt állítja, hogy semmi újat nem mond ebben a könyvben, csak mesélget, morfondírozik. Régmúlt dolgokon. Ami őt leginkább érdekli. Száraz Miklós György ebben az esszészerű, lírai képeskönyvben a felsorolt, s még számtalan más, a régi Magyarországról ránk hagyományozódott csodálatos kincs – iparművészeti vagy építészeti remek, természeti tünemény – eredetét, történetét firtatja. A könyv világosan, olvasmányosan szól a történelemről, olykor drámai feszültséget keltve, máskor költőien, de mindig érdekfeszítően. Legnagyobb erénye mégsem ez, hanem inkább abban rejlik, hogy ezeknek a kincses csodáknak ürügyén szinte feltámasztja, lakóival együtt idézi elibénk a régmúlt világát. „Ezek a csodák – mondja a szerző – csak darabkák. Maradékok. Nehány faragott kő, egy-egy színes cserép az elsüllyedt katedrálisból, a Szepességtől az erdélyi Királyföldéig, Máramaros havasaitól az Adria partjáig elterülő, középkori Magyarországból."
|
|---|
